2008. március 29., szombat

Bútort a kertbe, teraszra

Vannak új kerti bútoraink, sőt ÚJ és AKCIÓS kerti bútoraink. Az üzlettérben és a teraszon igyekeztünk mindet kiállítani, hogy megkönnyítsük a vásárlók választását. Igaz, az idő még nem a legideálisabb a kinti üldögéléshez és kerti partikhoz, de érdemes időben felkészülni.

Eucalyptus szék, asztal 'Samui'

Hintaágy trópusi keményfából

2008. március 21., péntek

Ahova lépünk, ott fű, virág, örökzöld terem!

A Natura Kertnél nem számít semmiféle márciusi szélvihar vagy hóesés. Az ágyásokban és mellett, sőt minden talpalatnyi szabad helyen évelők, cserjék, örökzöldek várják a vásárlókat.



2008. március 11., kedd

Játszóházat a gyereknek!

A múlt héten megkaptuk az első szállítmányt az új Jungle Gym fajátékokból. A viszonteladóink azonnal lecsaptak a lehetőségre és viszik, építik őket, hogy az ország több pontján is elérhetőek legyenek a vásárlóknak.

Megjegyeznénk, hogy nyakunkon a húsvét, kell annál jobb meglepetés a gyerkőcöknek, mint egy saját fából épült játéktorony csúszdával, hintával, mászófallal, távcsővel, periszkóppal, csőtelefonnal, kötéllétrával, kormánnyal, homokozóval?

Nem csak a Jungle Gym, hanem a gyerek játszóházak között is van új termék. Az idén kapható először a Wistler Park elnevezésű magasított játszóház.

Wistler Park:

Gyerek játszóház 245 típus:


Gyerek játszóház 255 típus: